Megemlékezés Feichtinger Györgyné, Lenke néniről

Létrehozás: 2024. Sep. 09. - 10:42

Búcsúzunk, Lenke néni!

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Feichtinger Györgyné született Szabó Lenke, a devecseri óvoda egykori vezetője életének 87. évében csendben és békében örökre megpihent.

  Szerettei Szabó Magda szavaival búcsúznak tőle: „Az ember múlhatatlan ezen a földön, addig él, míg valaki emlékezik rá.” Valóban Lenke néni olyan ember, aki generációk emlékeiben él kitörölhetetlenül, életük meghatározó alakjaként. Lenke néni ugyanis óvónő volt, gyermekek második édesanyja, akiket féltőn óvott, nevelt az óvoda falai között, mikor kirepültek szüleik szárnya alól. Éppen ezért személye a szülők számára is örök emlék marad.

  Feichtinger Györgyné (Szabó Lenke) 1938. február 8-án született Hajdúhadház községben.

1955-ben a püspökladányi óvónőképzőben szerzett óvónői végzettséget. Még az év július 1-jén a devecseri Napköziotthonos Óvodában, mint beosztott óvónő állt munkába.

  A mostoha körülmények között működő óvoda lehetőségein belül a rá bízott gyermekek környezetét esztétikussá, otthonossá tette. Korszerűsítő törekvéseit sok esetben elmarasztalás követte, de ezeket a gyermekek miatt elviselte. A szakfelügyelet, látva igyekezetét és nevelőmunkája tartalmát, több alkalommal megbízta járási szintű továbbképzések alkalmával bemutatófoglalkozások vezetésével, melyeket eredményesnek értékeltek. 1962-ben a vezető óvónő nyugdíjba lépésével egyidőben a Devecseri Járási Művelődésügyi Osztály megbízta az óvoda vezetésével. Küzdelmes évek következtek, igyekezett a munkafegyelem megtartása mellett továbbra is jó munkatárs maradni, együtt gondolkodni, együtt dolgozni a gyermekek helyzetének javítása érdekében. Ekkor az óvoda öt csoporttal működött, és egyre sürgetőbbé vált az igény a nevelés feltételeinek korszerűsítésére.

  Feichtinger Györgyné vezetése alatt, 1970-ben készült el az új, hat csoportos óvoda, biztosítva a korszerű berendezést, a szükséges szakmai felszerelést. Ezzel egyidőben a kastély épületében egy csoport számára megfelelő épületrész kialakítása is megtörtént. A két csoport beindításával már minden jogos felvételi igénynek eleget tudott tenni az óvoda. Az építkezés befejezésével az udvar kialakítása következett, hogy az kellően szolgálja a gyermekek udvari játékát. 1975-ben az udvar bővítésével megépült egy kreszpark is.

  Munkássága mindvégig fejlesztésekben bővelkedett. 1980-ban a sok gondot okozó fűtési berendezést korszerűbb kazánokra cseréltették ki. 1982-ben önálló cigánycsoport működését indították be. 1984-ben óvodabővítéssel egy csoportot fejlesztettek, és a volt bíróság épületében lévő két csoportot ideális környezetbe helyezték. 1986-ban átadták a tornaszobát, közben folyamatosan gondoskodtak a csoportszobák korszerű bútorzatának, a szükséges tornaszerek és szakmai eszközök beszerzéséről. Ahogy az óvoda tárgyi feltételi javultak, úgy a nevelési program útmutatása szerint a nevelőmunka tartalmi színvonala is emelkedett.

  Feichtinger Györgyné szakmai fejlődése érdekében folyamatosan vett részt továbbképzéseken, tanfolyamokon. 1974/77-ben a MLE Egyetemen sikeres vizsgát tett. 1976-ban elvégezte a függetlenített vezetőóvónők komplex tanfolyamát. 1979/81-ben komplex óvónői képzésen vett részt.

  1965/67-ben a Megyei Művelődésügyi Óvodai Felügyelő megbízásából a járás óvónői részére szervezett szakmai továbbképzést vezette, közben még saját csoportja is volt az óvodában a vezetői beosztás mellett.

  1976-ban a Megyei Szakszervezet és a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya által meghirdetett pályázati felhívásra a beadott pályamunkáját a Bíráló Bizottság könyvjutalomban és dicséretben részesítette.

  A nagyközségi közéleti tevékenységben is mindig szívesen vállalt feladatot. Hosszú évekig volt a Nőmozgalom vezetőségi tagja, illetve elnökhelyettese a Hazafias Népfront Nagyközségi Bizottságának. Közéleti tevékenységéért 1982-ben és 1984-ben megkapta az Érdemes Társadalmi Munkás, szakmai munkájáért1978-ban a Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt, 1988-ban pedig a Veszprém Megyei kitüntető jelvény ezüst fokozatát.

  Jelleméről tesz tanúbizonyságot, hogy 1989-ben írt önéletrajzában kiemelte, elért eredményei a községi tanács megértő támogatásával, a munkatársak összefogásával válhatott valóra. Vezetői munkájában végig arra törekedett, hogy jó kapcsolattartással segítse az óvodáskorú gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését.

  Lenke néni nyugdíjas korában is tele volt ambícióval, lelkesedéssel, pozitív energiával. Nem ismert lehetetlent, azt vallotta, mindent meg lehet oldani. Az energikus, csöppnyi  asszony még idős korában is számontartotta óvodásait, sokukra név szerint is emlékezett. Biztos, hogy ők sem fogják soha Lenke nénit elfelejteni! Emlékét sokak örökké tartó szeretete őrzi. 

 

 

 

 

 Feichtinger Györgyné búcsúztatása 2024. szeptember 13-án, pénteken 11 órakor kezdődik a veszprémi Vámosi úti temető ravatalozójában. Onnan kísérik utolsó útjára. A hozzátartozók kérik a részvétnyilvánítás mellőzését, kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki!

Devecser, 2024. szeptember 9. Ferenczi Gábor polgármester
 

 

Szerzőről

Még több hír

2024. szep. 13.
2024. szep. 05.
2024. szep. 04.
2024. szep. 03.
2024. aug. 29.