Devecseri emlékpark

Az iszapömlés egyéves évfordulóján, 2011. október 4-én avatták fel Devecserben a 8 hektáros emlékparkot, amely a vörösiszap által elöntött, más célra nem hasznosítható területen létesült. A parkban három, egyenként fél¬hektáros vízfelületű látványtavat alakítottak ki, amelyeket a Malom-árok forrásai és a Torna-patak táplálnak. A tavakat egymással összekötő árkok, csatornák felett kőből, fából készült hidak ívelnek át. A vízfelületek környékét díszfák, cserjék díszítik. A kavicsos sétautakkal szabdalt, füves területekben bővelkedő parkban kültéri padok és kerékpáros pihenőhely marasztalják a látogatót.

Az Emlékparkban számos különleges kültéri alkotás, emlékmű található.

A Pápai út felől a városba érkezve már messziről szembetűnik a

Turulmadaras I.-II. világháborús emlékmű.

A 2016-ban felállított monumentális alkotás - melyben a fa, a fém, és a kő egyesül, tetején karddal a karmai közt, kiterjesztett szárnyakkal felszállásra készülő turulmadárral 7 méternél is magasabb. Igazi kuriózium, hiszen kovácsoltvasból még sohasem készült köztéri turulszobor. Alkotói Németh Péter kovácsmester valamint fiai, Szabolcs, Balázs, Róbert, ifj. Kozma György fafaragó és asztalosmester, valamint Járóka Attila műkőkészítő mester.

A parkban a középső tó partján talalható a szintén 2016-ban kialakított

Devecseri Trianon Emlékhely. Az emlékmű központi eleme a kettőskereszt, mely az elcsatolt országrészekből származó földből képzett hármas halomból magasodik.

Az iszapkatasztrófa kopjafája

A Rotary háztól egy kőhídon át az Emlékparkba érkezve találjuk ipari katasztrófában megsemmisült 18 utcára emlékeztető 2016-ban felállított kopjafát, ifj. Kozma György és Magyar Károly alkotását.