Elérte célját az útfelújítás

Létrehozás: 2016. Sep. 29. - 22:19

Komplex útfelújítási program keretében 69 milliárd forintos hazai forrásból, mintegy 119 km hosszú mellékúti szakasz felújítására került sor térségünkben.

A beruházás célja volt, több térség elérhetőségének javítása, az utazási idők csökkentése, közúti valamint az autóbuszos közlekedés szolgáltatási színvonalának javítása, a biztonságosabb közlekedés szolgálatában. Városunk területén a Devecser-Sümeg (2,2km szakasz) valamint a Devecser-Ajka (3,2 km szakasz) összekötő utak, valamint a 8-as főút (Tüskevár irányába mintegy 10 km-es szakasz) szükséges vastagságú aszfaltréteget kaptak, valamint az árkok, padkák, átereszek, hidak felújítása mellett az autóbuszmegállók is megújultak. Devecserben az útszakaszok hivatalos átadására 2016. szeptember 29-én került sor. Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár beszédében elmondta, hogy megyei biztosként nagy öröm számára, hogy a megye fejlődéséről számot adhat, főleg jelen esetben, hiszen a fejlesztések a saját választókerületében történtek. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztések a közel 15 km-es állami támogatásból finanszírozott útszakasz felújításával nem értek véget, mert az állam, a 2017-es esztendőre vonatkozóan 100 milliárd forintot tervezett be további komplex útfelújításra, megyénkben, mintegy 40 km útszakaszra vonatkozóan, 4.6 milliárd forintos beruházással. Államtitkár úr kiemelte, hogy az említett utak a 2010-ben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa során jelentősen elhasználódtak, melyet a döntéshozó, a magyar állam is figyelembe vett akkor, mikor a felújítások mellett döntött. Ezáltal az itt élők számára nemcsak megújultak ezek az utak, hanem egyben biztonságosabbá is váltak. Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatója megköszönte a kivitelező precíz, határidőre elkészült munkáját, valamint munkatársainak az előkészítés és a műszaki ellenőrzés során végzett tevékenységét, majd beszámolt pályaszerkezet cseréről, aszfaltozásról, a Torna patak hídjának felújításáról, valamint a Devecser városa által is támogatott térburkolatos járdafelújításokról (1800 négyzetméter), melyeket a számok tükrében is bemutatott a jelenlévőknek. Államtitkár úr, valamint igazgató úr gondolatai alapján, illetve a látvány tekintetében elmondható, hogy az útfelújítási program nemcsak megvalósult, hanem el is érte célját.  Ferenczi Gábor polgármester Devecser közössége nevében köszönetét fejezte ki a város történetében és életében, megítélése szerint stratégiai fontosságú útfelújítás megvalósulásáért. Elmondása szerint a település erre már régóta várt, és ez a beruházás közlekedésbiztonsági és gazdaságélénkítő szempontból is fontos a jövő tekintetében, melyre a 2016-os esztendő elért eredményeit figyelembe véve polgármesterként optimistán tekint.

Nyárs Hajnalka

Szerzőről

DVTV