Devecser

„Nem kell birtokolni azt, amit szeretünk” - Interjú Minárcsik Sándor ebrendésszel

Létrehozás: 2019. Aug. 16. - 12:15

Milyen változásokon ment keresztül Devecserben az állatmentés?

Úgy érzem, hogy az elmúlt két év alatt megismerték és elfogadják azt a munkát, amit végzek Devecserben. Tudatosult az állatbarát szemléletem az emberekben, ennek eredményeként egyre többen állnak mellém segítő szándékkal, és ez érezhető a kóbor kutyák számának csökkenésében is. Nagyon jó a kapcsolat a hatóságokkal, ha bármi probléma van, azonnal értesítjük egymást, számítani lehet rájuk, nem tehernek, hanem feladatnak érzik a segítségnyújtást.

Egy egészségesebb világért! – Maraton testvértelepülésünkön, Nagypaládon

Létrehozás: 2018. Mar. 19. - 13:01

A versenytáv (6,5, valamint tíz kilométer) lefutása után Sipos József, tiszaújlaki és tiszakeresztúri lelkipásztor, a KRISZ elnöke tartott rövid áhítatot Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből (9:26): „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél”. A lelkész a versenyt az élethez hasonlította. Az élet is egy előttünk álló út, s mint ahogy verseny közben, az életünk útján haladva is fel kell tennünk magunknak a kérdést: Jó-e az irány, amerre haladok?, Mi vagy ki szükséges ahhoz, hogy célba érjek? Van-e olyan táplálékom, amit ha magamhoz veszek, megerősít?

Szüreti mulatság a Vackor Óvodában

Létrehozás: 10/26/2017 - 16:32

Az idei évben az óvoda apraja-nagyja ismét lázasan készült a szüretre. Az immár hagyománynak számító esemény izgalmas, látványos része a szüreti felvonulás, melyre 2017. október 5-én került sor. Az óvoda udvaráról indult el a szüreti menet, szerencsére még az időjárás is kedvezett a felvonulóknak. Városunk utcáin – szüreti dalok kíséretében, feldíszített traktorral, a rend őreinek kíséretében - gyalog, sétálva búcsúztatták az őszt. A felvonulásra nagy lelkesedéssel készültek az óvodás gyerekek, és az óvoda pedagógusai.

20 éves jubileumi ünnepség Devecserben

Létrehozás: 10/26/2017 - 16:30

Devecser várossá nyilvánításának 20. évfordulója alkalmából az önkormányzat ünnepi sorozattal emlékezett. Kora délután avatták fel a 8 - as műútról a bevezető út mellett azt a táblát, amely Devecsert Gárdonyi - településként említi. ( 21 ilyen hely létezik, ahol Gárdonyi Géza élt. ) Az író dédunokája, Keller Péter és Cs.Varga István irodalomtörténész professzor, valamint Ferenczi Gábor polgármester mondtak rövid beszédet. Elhangzott, hogy Szőlősgyörök után a kisváros másodikként állított Gárdonyi - település táblát.

II. Nyárbúcsúztató kemenceparty és rockfesztivál

Létrehozás: 10/26/2017 - 16:29

2017 szeptember 15-én került megrendezésre a lI. Nyárbúcsúztató KemenceParty és Rockfesztivál. Idén is a langallóé, a rocké, és nem utolsó sorban a jó hangulaté volt a főszerep. A hangulatot a HangÁr, a FateRock, a tapolcai Rolling Band, a szintén tapolcai Rock-Inger és az ajkai IronBird zenekarok biztosították.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Devecser csatornájára