Társasjátéknapra várták a kicsiket és nagyokat a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ munkatársai február 27-én.
Az egész napos program során a rendezvényre látogatók megismerhették Devecsert és a Somlót, Hunyadi Jánost, megvédhették az egri várat, párbajozhattak betyárként, építhettek mágikus állatkertet, de akár a hétfejű sárkányt is legyőzhették – mindezt egyetlen nap alatt. Az eseményre vendégek is érkeztek Lenhardt Balázs és csapata személyében, akik az általuk megálmodott társasjátékok világába kalauzolták el a jelenlévőket. Lenhardt Balázs elmondta, hogy a társasjátékozás a szívügye, különösen ebben a korban, amikor a digitális világ térnyerése aggasztó mértékeket ölt, és érezhető, milyen erős függőséget okozhat. Nagyon fontosnak tartja, hogy vissza tudjuk hozni a gyerekeket az offline világba, és közösen élhessünk át olyan élményeket, amelyekhez elengedhetetlen a személyesség. A digitális játék és a képernyő előtt töltött idő sosem tudja pótolni azt a fajta összekapcsolódást és közvetlen jelenlétet, amely a társasjátékok során megvalósul. Az, hogy emberekkel közvetlenül játszunk, körülvesznek bennünket, együtt kommunikálunk – erre nagy szükség van. A játékok közül a kisebbeknek a magyar népmesékhez kapcsolódó memóriajátékot, kirakóst és kártyajátékot mutatták be. A nagyobbak megismerkedhettek az Egri csillagok alapján készült, fél-kooperatív társasjátékkal, valamint a nemrég megjelent Hunyadi című játékkal, amely a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanatát eleveníti fel. Bemutatták a gyerekeknek a Betyárvilág című pörgős kártyajátékot is, amelyben betyárokat alakíthatnak, valamint előkerült a Halloween is, ahol egy titokzatos kastélyban kell kincset vadászni. Az ilyen alkalmak legfőbb lényege a közös játék és a közös élmény.




