Gárdonyi gála 2024

Létrehozás: 07/08/2024 - 10:41

Az év végi gála fontos esemény az iskolai közösség számára, hiszen ez az alkalom a tanulás és kemény munka elismerése, valamint a közösség összetartásának, örömének és büszkeségének megélése is egyben. Ez a rendezvény a tanév egyik legizgalmasabb és legvidámabb eseménye, ahol zenés táncos műsorral emlékeznek az iskola névadójára és egyben elköszönnek a tanévtől. Az idei gála központi témája az utazás a világ körül a zene szárnyán volt. A gyerekek a felkészülés során, majd a bemutatott produkciók alkalmával érdekes és izgalmas zenei- és táncstílussal találkoztak, melyben kifejezték örömüket, közelebb kerültek az egyes országok kultúrájához és lakóihoz. A gálaműsoron minden fellépő és a hallgatóság is egy felejthetetlen utazásnak volt részese, és stílusosan a klasszikus Reptér című dal közös éneklése sem maradhatott el.