FF pillanatok - kiállításmegnyitó

Létrehozás: 07/08/2024 - 09:24

A vajdasági értékek és hagyományok gazdagságába és szépségébe nyerhetett betekintést a közönség a Devecseri Értékek Ünnepe második napján, április 18-án a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ galériájában nyílt kiállításon. Az esemény nyitányaként Belényesi Barnabás megzenésített versekből álló műsorát hallhatták a jelenlévők, majd Füstös Zsuzsanna, az intézmény igazgatója köszöntötte az érdeklődőket. Ezt követően Resócki Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Értéktár koordinátorának szakmai megnyitója mélyítette a kiállítás tartalmi értékét. A tárlat két részből tevődik össze. A belső teremben FF pillanatok címmel Németh Mátyás fotóművész, fotóriporter, festőművész fekete-fehér fotói tekinthetők meg. A művész olyan pillanatokat kapott lencsevégre, amelyek hitelesen tükrözik a vajdasági népélet gazdagságát és szépségét. Útjai során számtalan módon örökítette meg a végnapjaikat élő vajdasági tanyákat és faluvégeket, a vajdasági tájat. „A népéletet megörökítő témák izgalmasságát, élményszerűségét hamar felfedezte, a kitüntetett pillanatok megörökítésével ritka ünnepéllyé tette számunkra az egykori népélet gyötrelmesen szép mindennapi hangulatait. Az ő szemével láthatjuk ma a délvidéki múlt, közelmúlt hagyományos, érzelmileg gazdag tárházát” – írja róla Péter László a Tollrajzok című kötetében. A galéria külső termében pedig a Vajdasági Értéktárnak az értékeiből nyílt roll-up kiállítás. Elsősorban a vajdasági épített örökség és népi építészet tündököl a fotókon, mellette megjelennek néprajzi kincsek is.