Ovi-szüret és felvonulás

Létrehozás: 2018. Oct. 08. - 15:07

A csoportszobákban található Mini-galériákat díszítő és az ablakokon keresztül ránk mosolygó szőlőszemekből már sejteni lehetett, hogy a Vackor Óvodában kezdetét vette a hagyományos szüreti készülődés.

A kisbíró, Kurdi Levente hangos dobpergés kíséretében adta tudtára mindenkinek, hogy kezdetét vette a XX. Ovi-szüret. Kókné Nemes Ágnes óvodapedagógus köszöntötte az udvaron gyülekező, népi szüreti csujjogatókat kántáló víg gyermeksereget. A Csipcsirip csoportos gyermekek Ági és Gizi óvó nénikkel a színpadon járták a körtáncot, versekkel keltettek vidám hangulatot, kergették a csőszt, a szemtelen seregélyeket, majd nekiláttak a munkának. Gondosan szemezgették, csipegették, kóstolgatták, majd lelkes szülők és nagyszülők segítségével darálták, préselték a kis vödrökben hozott szőlőt. Így ihatott az óvoda apraja-nagyja jóízűt a Csipcsirip csoportos Papp Gergő apukája és nagyszülei, valamint a Csigabiga csoportos Modori Boglárka nagypapája segédletével készített mézízű mustból. Mókás játékokkal szórakozhattak a délelőtt folyamán a munkában megfáradt apróságok: szaladhattak a csősz csizmájában, célba dobhattak a kalapjába, bebújhattak a kunyhójába, talicskán tököt tolhattak, zsákban szaladhattak, kismadaras játékban magokat szemezgethettek, hordót guríthattak. Az idei szőlőfürt szépségversenyen a Mackó csoportos Horváth Angeló által hozott fürt volt a nyertes, amelyért hatalmas taps járt ajándékba. A konyhás nénik által készített, elmaradhatatlan szüreti gulyás és pogácsa elfogyasztása után a Somló hegyi zsiványok történetét hallgatva szenderülhettek álomba a kis Vackorok. Másnap a színes szalagokkal díszített, látványos felvonuló koszorú mögött felpántlikázott kistraktorról szólt a zene és hosszú, tömött sorban kígyózott a Vackor Óvoda udvaráról a menet a Városháza, majd a Járási Hivatal elé. A Csipcsirip és Csigabiga csoportos gyermekek átadták az idei mustot és verssel kedveskedtek a hivatalok dolgozóinak, akik nagy örömmel üdvözölték és ajándékkal lepték meg a felvonuló sokadalmat. Ferenczi Gábor polgármester, Baráth Szilvia képviselő- és Bereczky Nóra hivatalvezető asszonyok köszönetüket fejezték ki, hogy mint minden évben, idén is részesei lehettek ennek a nagyszabású rendezvénynek. Itt az ősz, itt az ősz, szőlőhegyen jár a csősz….- hangzott fel a köszöntő vers Horváth Géza, a Járási Hivatal dolgozójának előadásában. A XX. Ovi-szüreti mulatság az óvoda udvarán zárult, ahol az Őszi Fény Nyugdíjas Klub verses-énekes csokrát hallgathattuk a szikrázó őszi napsütésben, majd Szabó Sándor és Felesége Hoffer Nikolett néptáncpedagógusok által tartott táncházban koptathatta a cipője talpát a népzene kedvelő közönség.

Bertalanné Poór Beáta

Szerzőről

DVTV

Még több hír

2024. már. 12.
2024. már. 12.
2024. feb. 09.