Devecseri tojásfa

Létrehozás: 03/27/2018 - 08:39

Devecseri tojásfa

A húsvéti ünnepek közeledtével mindenki másként készülődik. Vannak, akik ételkülönlegességek elkészítésén gondolkodnak, mások az ünnepi asztal dekorációjára koncentrálnak, vagy éppen tojásfestési technikákat próbálgatnak. A Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház is készült, a tavalyi év sikerét követően az idén is felhívással fordult a város lakóihoz. Díszítsünk együtt tojásfát Devecserben! - állt a plakáton, melynek eleget téve a templom melletti téren bárki elhelyezhette az általa hozott húsvéti tojást a fán. A város óvodásai, iskolásai, különböző szervezetek, klubok tagjai, intézmények dolgozói, és más devecseriek nagy lelkesedéssel díszítettek, így a fára most is több száz különböző technikával készült tojás került. A devecserieket állatsimogató is várta, mely természetesen a legkisebbek körében váltotta ki a legnagyobb örömöt. Húsvétkor a tojásdíszítés és a tojásfa állítása nem csupán tradíció, hanem hasznos időtöltés is, melyet a családok szívesen végeznek. A városi, közös tojásfa díszítés - az előző gondolat mentén - az ünnepi készülődés mellett a közös élményszerzést és az összefogást is szimbolizálja. A vidám program kapcsán nemcsak a régi hagyományok elevenedtek meg, hanem városunk lakói is, akik egy közös cél érdekében látogattak a térre.

Fotó: DVKMH