Iskola
ápr 05, 2017
0
Rendhagyó természettudományos óra keretein belül 7. és 8. osztályos tanulók mutattak be érdekes fizikai és kémiai kísérleteket. A foglalkozás remekül sikerült, a kicsik érdeklődéssel, néha tátott…
ápr 05, 2017
0
Meglátogatják őket az óvodában, foglalkozásokat tartanak nekik, nyílt napra hívják őket szüleikkel együtt. Így a gyerekek már ovis korukban megismerkednek a leendő tanító nénikkel és az iskolával.…
ápr 05, 2017
0
A november óta tartó vetélkedősorozat során hat tantárgyban mérte össze tudását 46 fő, 17-en két tantárgyból is indultak. Természetismeretből versenyeztek legtöbben, matematikából legkevesebben. A…
már 29, 2017
0
Minél többször állhatnak színpadra, annál biztosabban szerepelnek a versenyen. Ezért most olyan gyerekek álltak a közönség elé, akik versenyre készülnek. Vendégek is érkeztek a budapesti Weiner Leó…
már 28, 2017
0
Az intézmény 3. és 4. osztályai részére tartott előadást Borsath Balázs rendőr törzszászlós szolgálatirányító parancsnok 2017. március 23-án délelőtt, melynek témája a Biztonságos internet használat…









