Erzsébet tábor a devecseri iskolában

Létrehozás: 2018. Jul. 02. - 11:15

Ebben a tanévben is lehetőségünk nyílt arra, hogy tanulóinknak az Erzsébet-program keretében a nyári szünetben programokat szervezzünk.

A tábort helyben valósítottuk meg, és az egy hét alatt igyekeztünk olyan programokat nyújtani, melyek értéket és élményt adtak a gyermekek számára. A rendelkezésre álló összegből napi négyszeri bőséges étkezést biztosítottunk, az összetartozás jeleként Erzsébet-tábor logóval ellátott pólót készíttettünk tanulóinknak. A programok megvalósításában együtt működtünk a Devecseri Rendőrőrs és a Devecseri Önkéntes Tűzoltóegyesület munkatársaival, a Devecseri Íjászegyesület tagjaival, a Roma Kisebbségi Önkormányzattal, a helyi és a környékben élő mesterekkel, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszt munkatársaival. A feladatokat mindenki örömmel vállalta, a közös munkát eredményesnek ítélte. Első nap a Devecseri Fúvószenekar tábornyitó koncertjét követően a tanulók vidám hangulatban, játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a kialakított csapatban egymással, különböző helyszíneken csillogtathatták kreativitásukat, ügyességüket, felkészültségüket. A kézműves „sarokban” különböző technikákkal ismerkedhettek meg, elkészítették a csapatlogójukat, majd megalkották a „csatakiáltásokat”. A rendőrség munkatársainak jóvoltából a kerékpáros tudásukat mutathatták be a kialakított pályán, és tanácsokat is kaptak a biztonságos közlekedés témában.

Az önkéntes tűzoltók rögtönzött bemutatóját követően minden gyerek birtokba vehette a járművet. A városismereti totó sok újdonsággal gazdagította a résztvevőket. Délután a 2018-as Erzsébet-tábor emlékére, az iskolaszépítés jegyében, intézményünk mindkét telephelyén 1-1 vörös levelű juhart, valamint levendulát ültettünk. A nap zárásaként minden csapat bemutatkozott, zengett az udvar a csatakiáltásoktól, indulóktól. Az idei évben tábordalt választottunk, mely 2018-ban a Nélküled lett. Második napon sportversenyeket rendeztünk. A nagyobbak atlétikai versenyeken erősíthették izmaikat, a kisebbek a bemelegítést követően a kölyökatlétika állomásain mozgatták meg magukat. A délutáni program 4 helyszínen zajlott. 1.helyszín „Alkossunk maradandót”: a Petőfi téri iskola udvarán Göcsei Eszter által készített falfestmény került kifestésre. 2.helyszín Légvárvarázs: a délelőtti sportolás során a maradék energia levezetését a gyerekek az élő csocsó, ugrálóvár, és gömbfoci használatával tehették meg. 3.helyszín Vöröskereszt: a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak segítségével, az arcfestés során mindenki átváltozhatott kedvére.

4.helyszín Íjászat:az érdeklődők megtekinthették és kipróbálhatták a magyarság ősi harceszközeit. Kutyás bemutató: a bemutató során egy interaktív kutya-gyerek kommunikációs tréning valósult meg, ahol mindenki jól érezte magát. Szerda délelőtt a táborozók egyik fele Keszthelyre látogatott, ahol csodás környezetben tekintették meg a Festetics Állatpark őshonos állatait, majd hajóra szállt mindenki, és a „Hableány” 1 órás panoráma körút során mutatta be a balatoni táj szépségeit, történetét. A csapat másik fele a kislődi Sobri Jóska Kalandparkba utazott, hogy a kötélpályákon, vízi kalandparkban, labdapályákon mozgassák át izomcsoportjaikat. Csütörtökön a kirándulók helyszínt cseréltek, hogy mindenki átélhesse a másik fél örömét. A kirándulásokról mindenki kellemes élményekkel, új ismeretekkel térhetett haza.

Az utolsó nap a hagyományőrzést céloztuk meg, viszont az időjárás úgy döntött, hogy nem áll mellénk a programok rendezvénytéren való megvalósításához, így az iskola falai közé szorultunk. Délelőtt az aulában felállított fajátékok segítségével fejlesztették logikai készségeiket, ügyességüket a gyerekek, a kézművesség iránt érdeklődők az agyagozás rejtelmeibe pillanthattak be, vagy az egész héten át rendelkezésre álló kézműves sarokban „bütykölgethettek”. A filmkedvelők filmet nézhettek, a sportimádók a tornateremben tölthették az időt. A gyerekek és felnőtt kísérőik körében is nagy látványosságnak számított a népviseletbe öltözött betyár karikás ostor bemutatója. Az eszközt néhány vállalkozó szellemű ki is próbálta. Ezen a napon hagyományos magyar étel, gulyásleves és langalló várta a táborozókat. Délután a néptáncbemutatót követően vidám táncház keretében búcsúztunk el egymástól és a tábori élettől, és utoljára csendült fel tábordalunk a Nélküled. A szervezők a tábor megvalósulásáért köszönetet mondanak a résztvevő gyerekeknek, pedagógusoknak, az iskola valamennyi dolgozójának, és minden együttműködő partnernek.

Szerzőről

DVTV

Még több hír

2026. szep. 04.
2026. már. 24.
2026. feb. 04.
2025. dec. 08.
2025. máj. 13.