augusztus 2019

Az ismeretlen Antall József című film bemutatója

Létrehozás: 08/12/2019 - 16:04

Június 24-én vetítették Devecserben az ismeretlen Antall József (I. rész) című filmet. A Városi Könyvtár olvasótermében az érdeklődő helybeliek mellett a Somló-vidékről érkezők is helyet foglaltak a közönség soraiban. Az est házigazdája, az intézmény igazgatója Szente-Takács Anna felvezetőjében szeretettel köszöntötte Jeszenszky Géza professzort és a film rendezőjét Dér Andrást. A fim lejátszása előtt az Antall-kormány külügyminisztere beszélt a néhai miniszterelnök családjáról , s annak a Somlóhoz és Oroszihoz való kötődéséről.

Mozgásban az erő - Sportnap a várkertben

Létrehozás: 08/12/2019 - 16:03

A Magyar Rendészeti Sportszövetség a „Felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén” elnevezésű projekt keretén belül „Mozgásban az erő” címmel, egész napos programot szervezett június 29-én Devecserben a Várkert parkban. Az esélyegyenlőség keretében a fogyatékossággal elők, a hátrányos helyzetűek, az ülő munkát végzők, az utánpótlás korú fiatalok, illetve bármely sportolni vágyó érdeklődő számára lehetőséget biztosítottak a mozgásra. A programok ismertetését követően Ferenczi Gábor polgármester köszöntötte az eseményre kilátogatókat.

A pedagógusokat köszöntötték Devecserben

Létrehozás: 08/12/2019 - 16:02

“A pedagógusok az egyik legszebb hivatást gyakorolják, gyermeket nevelnek, jellemet formálnak, példát mutatnak. Őket köszöntjük, akik minden nap részesei a csodának, segítik tanítványaikat a tudás rejtelmes útjain, miközben ismereteiket maguk is folyton megújítják.” E szavakkal köszöntötte Szente-Takács Anna igazgatónő, a Városi Könyvtár lovagtermében megjelent vendégeket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója. A bevezetőt követően Ferenczi Gábor polgármester Márk evangéliumából kölcsönzött idézettel üdvözölte a pedagógusokat.

"AVAR AJKA" Nonprofit Kft. hírlevele a szelektív gyűjtéssel kapcsolatban

Létrehozás: 2019. Aug. 12. - 09:30

HÍRLEVÉL

Tisztelt Devecser Város Lakossága!

Az „AVAR Ajka” Nonprofit Kft. a szelektív hulladékgyűjtés további fejlesztéseként az Önök városában is bevezette a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést 2016. évtől, melynek igénybevételéhez a továbbiakban is háztartásonként egy darab 120 literes kuka-edényt térítésmentesen biztosítunk, és ürítése is ingyenes!

HŐSÉGRIASZTÁS

Létrehozás: 2019. Aug. 10. - 12:39

A legmelegebb, 11 és 15 óra közötti időszakban lehetőség szerint húzódjanak árnyékba - fejtették ki, hozzátéve: érdemes ilyenkor több órát légkondicionált helyiségben tartózkodni.
A közlekedőket, autósokat is fokozott óvatosságra intik.

Az átlagosnál melegebb időjárás megterhelő az egészséges szervezetre is, illetve bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményében.

A Képviselő-testület 2019. augusztus 12-én rendkívüli nyilvános ülést tart

Létrehozás: 2019. Aug. 08. - 14:56

                                                                        M E G H Í V Ó

Devecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2019. augusztus 12-én (hétfőn) 8,00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést

Oldalak