Spartacus Kupa
Ünnepélyes keretek között került sor az új műfüves pálya átadására a Városi Sporttelepen.
Ünnepélyes keretek között került sor az új műfüves pálya átadására a Városi Sporttelepen.
Az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolát az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület fenntartásával, Kovács Norbert "Cimbi" alapította, melynek székhelye Devecserben van.
Megérkezett végre az új AGT kistraktorunk, mely főként városi kertészetünkben lesz majd segítségünkre.
2015. október 8-án városunkba látogatott a nagyteveli Napsugár Nyugdíjas Klub, és Orbán Sándor polgármester ur, akik a devecseri Őszi Fény Nyugdíjasklub meghívására érkeztek városunkba. A vendégeket a városházán fogadtuk.
2015.október 13-án 10,30 órakor kerül sor Nyoma Lászlóné - Piroska "Őszi szalvétacsodák" című kiállításának megnyitójára.
Az intézmény 2014 szeptemberében kezdte meg működését, összesen hét településen, mely idén szeptemberben már tizenkettőre bővült.