„A lehetőségek tárháza”-Meggyeserdő MeggyesErdei Iskola Átadó

Létrehozás: 2017. Sep. 03. - 12:45

2017. szeptember 2-án került átadásra a MeggyesErdei Iskola, amely a jövőben rendezett, biztonságos környezetben várja a gyermekeket és pedagógusaikat.

 

Maga a kifejezés, erdei iskola, tulajdonképpen gyűjtőfogalom, fantázianév.
Gyűjtőfogalma azoknak az iskoláknak, amelyek működésük szerves részeként természeti környezetben töltenek el meghatározott időt, fantázianév, mert helyszíne nem feltétlenül erdő.

 

A devecseri MeggyesErdei Iskola erdős környezetben, a volt honvédségi laktanya területén kapott helyet. “ Mérföldkő a mai nap. Valami új, valami nagyszerű kezdete” - mondta beszédében Ferenczi Gábor polgármester, aki örömét fejezte ki egyrészt azért, hogy olyan emberek előtt oszthatja meg gondolatait, akik életének meghatározó részét töltötte ki az ezen a területen való szolgálatteljesítés, másrészt azért is, mert Devecser megmutatta, hogy hisz az összefogás erejében. Számos jó szándékú ember szellemi, fizikai, anyagi segítsége kellett ahhoz, hogy ez az ötlet néhány hónap alatt megvalósulhasson. „A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel…

” Szent-Györgyi Albert időtálló gondolatával kezdte beszédét Mayer Gábor iskolaigazgató, aki kiemelte, manapság mennyire fontos a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó, felelős magatartás kialakítása már kisgyermekkorban, és amelyben kiemelt szerepet tölt be az oktatás. Beszélt az erdei iskolák céljáról, pozitív hatásáról, a benne rejlő lehetőségekről.