Veszprém megye népművészete Devecserben

Létrehozás: 03/05/2019 - 14:54

A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében kiállítás és szakmai konferencia is várta az érdeklődőket a "Csak tiszta forrásból" elnevezésű hagyományőrző rendezvényen, melyet a Devecseri Városi Könyvtárban rendeztek meg. A rendezvény megnyitóján az egyesület elnöke, Farkas Balázsné Petrikowsky Marianna elnök, Böjtelő havában a farsang előszobájában örömét fejezte ki, amiért megmutathatják a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak alkotásait. Elmondta, a kiállítók között szerencsére többen élnek és alkotnak a környéken. A tárlat megnyitása előtt egyfajta ráhangolódásként, a művészetkedvelők a Tördemic Néptáncegyüttes kamaracsoport és Kovács Norbert „Cimbi” előadásában gyönyörködhettek. A táncos műsorban kísérőként közreműködött Császár Dominik és Borzavári Róza dudán és citerán, valamint a Fajkusz Banda. A kiállítást Mészáros Veronika néprajzkutató nyitotta meg. Beszédében kifejtette, a néprajznak a magyarság örökségének felidézése és művelése egy olyan hagyománykincsen alapszik, amely nem merülhet feledésbe. A délután szakmai konferenciákkal folytatódott. A jelenlévők előadásokat hallgattak megyénk néphagyományairól, szokásairól, táncairól, a bakonyi míves faragásról, örökségünk továbbfejlesztett mintakincséről. A konferencián előadtak: Mészáros Veronika, Horváth Gyula fafaragó, Kovács Norbert „Cimbi" az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke, valamint Sevella Zsuzsanna fejlesztőpedagógus, a Magyarországi Alkotóművészek Közép-és Nyugat-Dunántúli Társaság elnöke. A tartalmas nap mesterség és népművészeti bemutatóval zárult.