Tavaszi Ovi-galéria

Létrehozás: 04/14/2019 - 17:03

Az óvónénik tavaszváró éneke és fuvola játéka, a Napsugár csoportos kislányok, Bogdán Szonja és Kovács Dorina madarak énekét előcsalogató verse után a hagyományos ünnepélyes keretek között nyílt meg a tavaszi Ovi-galéria Török Ferencné, Éva „Papírba zárt művészet” című kiállításával. Mindig nagy öröm számunkra, ha olyan alkotót köszönthetünk, aki valamilyen formában kötődik Devecserhez - hangzott Imri Zoltánné óvodavezető-helyettes alkotót méltató gondolataiban. Éva sok éven keresztül dolgozott a helyi orvosi rendelőben, akit nagy örömünkre unokája, egykori óvodásunk, Szofi is elkísért a megnyitóra. Sok-sok gyakorlással, maga tanulta meg a különböző fonásokat. Először csak egyszerű, könnyebben elkészíthető formákon gyakorolt, közben minden új fogást megfigyelt, majd új technikákkal kísérletezett. Végül egyre bonyolultabb, szalagokkal, gyöngyökkel díszített alkotások kerültek ki a keze alól. A gyermekek látva, hallva bepillantást nyerhettek a papírfonás művészetébe, és megcsodálhatták a különleges technikával készített, egyedi alkotásokat. Az óvodapedagógusok sárközi karikázót járva nyújtottak művészeti élményt a gyermekeknek és a kedves vendégeknek. A „Varázskezek” tehetségműhelyben nagy gonddal és szeretettel készített nemezelt színes tulipán csokorral és köszöntő énekkel kedveskedtek a gyermekek az alkotónak. Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket az aulában található kiállítás megtekintésére! Bertalanné Poór Beáta