Szent István napi ünnepség Devecserben

Létrehozás: 09/01/2020 - 13:44

Az idei Szent István napi ünnepség a hagyományokhoz híven Szentmisével kezdődött, melyet Nagy Nándor Richárd plébános celebrált. 12 órakor kezdődött a további megemlékezés a templom melletti Petőfi téren. Köszöntelek Magyarország! címmel irodalmi műsort adtak az általános iskola tanulói. A megjelenteket Szente Takács Anna a Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatója köszöntötte, majd Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő az ünnep jelentőségére hívta fel a figyelmet. Ünnepi beszédet Nyárs Hajnalka alpolgármester mondott, felidézte Szent István király állam - és egyházszervező tevékenységét s szólt arról, hogy milyen szellemi öröksége hagyott maga után. Az ünnepség további szereplői voltak az Ajka Város Bányász Fúvószenekar, a devecseri Ifjúsági Fúvószenekar az ajkai mazsorett csoport, valamint az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola devecseri néptáncosai. Az aratómenet indulása előtt szétosztották a megszentelt kenyeret. A Rendezvény téren lévő város kemencéjére aratókoszorút helyezték el.