Fellobbant a negyedik láng

Létrehozás: 01/21/2019 - 14:58

Advent negyedik vasárnapján városunkban a templom melletti téren felállított adventi koszorún kigyúlt az Isten szeretetének és békéjének üzenetét hordozó negyedik láng. Szente -Takács Anna igazgatónő köszöntötte a most is szép számmal megjelent ünnepelni vágyókat. Házi Mira első osztályos kislány karácsonyi versmondása után Ferenczi Gábor polgármester és Vörös Tibor önkormányzati képviselő keltette életre a lángot. A gyertyagyújtási ünnepség a városi betlehemnél folytatódott. Ferenczi Gábor polgármester ünnepi gondolataiban az összetartás jelentőségét, a mindenre megoldást jelentő szeretet erejének jelentőségét fogalmazta meg. A gondolatébresztő tovább folytatódott az általános iskola diákjainak ünnepi várakozást, meghittséget, szeretetet idéző műsorával. A Nyárs Hajnalka tanítónő tanítványai által bemutatott műsorban helyet kaptak a békét, hitet, reményt, szeretetet idéző versek, dalok. A Vackor Óvoda pedagógus énekkara előadásában csodálatos dallamokat hallgattak a jelenlévők, melyet a 4.osztályosok pásztorjátéka követett. A megható rendezvény végén, a megjelentek közösen énekelték el Gárdonyi (Ziegler) Géza Devecserben írt és komponált Fel nagy örömre kezdetű karácsonyi énekét. Az ünnep, a szeretet fényét magunkkal vihetjük az év többi napjára, a nyugtalanító időkre is. Az a fény legyen velünk a hétköznapokon is! " A szeretet lángja közel hoz a tűzhöz, nem retteg már többé, akit a sors üldöz. Őrizd ezt a lángot, fényesen lobogjon, elárvult szíveket bűvkörébe vonzzon!"