Átadták az Év Devecseri Rendőre díjat

Létrehozás: 04/29/2019 - 21:43

Devecser Város Önkormányzata kitüntetéseket adományozott a rendőrség, valamint az őket segítő rendvédelmi szervek azon tagjainak, akik munkájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tavalyi év során. A Kastélykönyvtár lovagtermében, Szente-Takács Anna igazgató köszöntötte a megjelenteket. Moderátori bevezetőjében kiemelte, hogy 1992-től Szent György napján, április 24-én ünnepeljük a magyar rendőrség napját, ekkor választotta a sárkányt legyőző és a hitéért kiálló szentet védőszentjéül a szervezet. E napon a rendőrök mellett az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök és a mezőőrök előtt is tisztelgünk. A köszöntőt követően, Ferenczi Gábor polgármester mondott ünnepi beszédet, melyben kiemelte a rendvédelmi szervek munkájának fontosságát, egymásra utaltságát. Hangsúlyozta, városunkban kiemelkedően jó a közbiztonság, köszönhetően a Devecseri Rendőrőrs hatékony, eredményes munkájának. Szoboszlai Tibor r. alezredes, az Ajkai Rendőrkapitányság vezetője ünnepi gondolataiban köszönetét fejezte ki Devecser Város vezetésének, hogy ilyen formában, ünnepi keretek között ismerik el a rendőrök munkáját. Az ünnepi beszédeket követően került sor a kitüntetések átadására. Devecser Város 2018. Év Rendőre Díjat, Bakos András r. alezredes javaslatára, Gőcze Tamás r. főtörzsőrmester, a Devecseri Rendőrőrs munkatársa vehette át. Devecser Város Önkormányzata, Devecser Város 2018. Év Önkéntes Tűzoltója Díját, Ifj. Varga Tamásnak adományozta, míg a Devecser Város 2018. Év Polgárőre Díját, Ifj. Takács István kapta. Mezőőri munkájuk elismeréseként ajándékcsomagot vehetett át Eszenyi István és Dombi István. A díjakat, Ferenczi Gábor polgármester és Bognár Ferencné alpolgármester adták át.