Szociális munka napja 2019

Létrehozás: 11/25/2019 - 14:47

November 12. a Szociális munka napja. Ezen a napon ráirányítjuk a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló embertársaikat. Városunkban 2019. november 20-án került sor arra a rendezvényre, ahol a gyermekvédelmi valamint a szociális ágazatban dolgozó munkatársakat köszöntötték. Szente-Takács Anna a Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Ferenczi Gábor polgármester fejezte ki háláját a szociális területen dolgozóknak. A köszöntő beszédeket az Ifjúsági Fúvószenekar dallamai követték, majd minden megjelent hölgynek virággal, az uraknak borral köszönték meg áldozatos munkájukat.