„PÉNZHÉT" az iskolában

Létrehozás: 03/22/2019 - 12:56

Magyarország 2015-ben csatlakozott először ahhoz, az Európa- szerte 23 országban egy időben zajló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyi ismeretekkel rendelkező, sorsát e téren is kezében tartó fogyasztó információkkal való támogatását, a figyelemfelkeltést a pénzügyi tudatosságra. A 2019-es év pénzügyi témája: „Okosan a befektetésekről”. Emellett cél a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése, természetesen korosztálynak megfelelően. Iskolánk idén is csatlakozott a február 25 – március 1. között országosan megrendezésre kerülő Pénz7 programhoz.
A kisebbek megismerték La Fontaine A tücsök és a hangya című meséjét, csoportmunkában dolgozták fel a történetet, fogalmazták meg a tanulságot. A 4. osztályosok akadályversenyen vettek részt, amelyben a különböző állomásokon pénzzel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. A helyes megoldásokért jelképes pénzt kaptak, mellyel tovább gazdálkodhattak. Tanulóink egy-egy tanóra keretében a hasznos tudás mellett élményeket is szerezhettek. Előnyöket és hátrányokat mérlegeltek, felismerték a tartalékolás, takarékosság jelentőségét, erősödött tervezőképességük.
A felső tagozaton szó esett a tudatos pénzgazdálkodásról, vállalkozási ismeretekről, a megtakarítási lehetőségekről. Filmvetítések, vetélkedők, online-játékok színesítették az ismeretszerzést. Reméljük, diákjaink hasznosítani fogják ezeket életük során.