A két B. A. kiállítása- képekben

Létrehozás: 05/10/2019 - 08:50

A Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében nyílt meg a két B. A. kiállítása a Kastélygalériában. A megjelenteket az intézmény vezetője Szente-Takács Anna köszöntötte, majd a Vackor Művészeti Modell Óvoda és Mini Bölcsőde néptánc csoportja, Bertalanné Poór Beáta és Fábián Anna vezetésével, körtánccal teremtett bensőséges hangulatot. A megnyitó keretéül kezdetként és befejezésként Várnai Zsenitől mondott egy-egy tavaszi verset Babos Tibor. A kiállítókat, Babos Anitát és Barta Andit Biróné Bognár Ágnes ajánlotta a szépszámú közönség szíves figyelmébe. - "A két B. A. Amikor a felkérést megkaptam, játszottam a gondolattal, milyen szavak kezdődnek ezzel? B. A., mint baba, hisz olyan édesek vagytok, és a babák is jelen vannak. Anita munkáiban is! B. A., mint barátság, mily nemes és ritka az igazi , s Anitával közel ezer éve tart a barátságunk, Andival pedig remélhetően most kezdődik és minimum ezer évig tart." - hangzott el többek között a megnyitó beszédben. Barta Andi újraálmodta az álomcsapdákat, kézi horgolással nagyon különleges látványt nyújtó, szinte már megszólaló alkotásainak nemcsak mi, halandó emberek nem tudunk ellenállni, hanem az álmok sem. Babos Anita folyamatosan kacérkodik az anyagokkal, bűbájos bábukat készít, amelyek hamar kedvenceivé válnak szülőknek és gyerekeknek. Találó a meghívón lévő Sztevanovity Dusántól vett idézett is, amely a két művész alkotásaira tipikusan jellemzőek. "... az elveszett játékok életre kelnek és körbe kigyúlnak a fények..." A kiállítás megtekinthető május 17-ig a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.

Czeidli József