Gyereknap a Vackor Óvodában

Létrehozás: 06/12/2019 - 09:08

Hangos kakaskukorékolás verte fel a Vackor Óvoda csendjét egy verőfényes nyári reggelen, ami a várva várt gyermeknapi vigadalomra hívott kicsit és nagyot egyaránt. A gazdaasszony és a kiskakas bőrébe bújt óvodapedagógusok, Kókné Nemes Ágnes és Kulics Dóra irányításával mókás „kakasos” tornával kezdődött a nap, majd elindult az udvaron lévő állomásokon a játékos kincskeresés. Az elvégzett feladatokért minden helyszínen egy-egy félkrajcár volt a jutalom. Szorgalmasan gyűjtögették a gyermekek a kincseket, amit a végén a szegény asszonynak adtak, aki régóta várt erre a nagy gazdagságra. Nem telhetett el a délelőtt hűsítő finomság és a Zeneiskola hagyományos koncertje nélkül. Délután a szülőkkel közösen folytatódtak a programok. A Vackor Színház mindig lelkes szülőkből-gyermekekből- óvodapedagógusokból álló alkalmi társulata előadásában ezúttal A kiskakas gyémánt félkrajcárja című, zenés elemekkel tarkított meséjén szórakozhattak az érdeklődők. Ezt követően A pletykás asszonyok című székely tréfás népmesét elevenítették meg az óvó nénik. Lennerné Pál Szilvia óvodavezető és Imri Zoltánné óvodavezető helyettes a megtisztelő Arany-Vackor díjat az óvodáért végzett közösségi munkájuk elismeréséért a szülőtársak véleménye alapján idén a Csigabiga csoportos Modori Boglárka édesanyjának, Horváth Veronikának és a Csipcsirip csoportos Papp Gergő édesapjának, Papp Zsoltnak adták át. Az intézményvezető továbbá köszönetét fejezte ki Dürgő Péternek, aki jótékonysági ruhavásárt szervezett, a befolyt összeggel pedig az óvodát támogatta, amelyből udvari játékokat vásárolt az intézmény. A májusfát az aktuális pünkösdölő hagyományát felelevenítő összeállítással, a pünkösdi királyné „meghordozásával” a Napsugár csoportos kislányos táncolták ki. A Csigabiga csoportos Borsath Benett édesapja, Borsath Balázs közreműködésével rendőrségi kutyás bemutatón vehettek részt az érdeklődők. Bertalanné Poór Beáta