Erzsébet Tábor 2019

Létrehozás: 07/02/2019 - 11:06

Ebben a tanévben is lehetőségünk nyílt arra, hogy tanulóinknak az Erzsébet-program keretében a nyári szünetben programokat szervezzünk. A tábort helyben valósítottuk meg, és az egy hét alatt igyekeztünk olyan programokat nyújtani, melyek értéket és élményt adtak a gyermekek számára. A rendelkezésre álló összegből napi négyszeri étkezést biztosítottunk, az összetartozás jeleként Erzsébet-tábor logóval ellátott pólót készíttettünk tanulóinknak. Elsődleges célunk az volt, hogy a gyermekek a tábor ideje alatt érezzék jól magukat, ne unatkozzanak, ezért próbáltunk minél több sportprogramot, kézműves foglalkozást, kirándulást, különböző bemutatókat szervezni. A tábor minden napját a jókedv, a vidámság jellemezte. Az önfeledt szórakozás, a kötetlen beszélgetések, az érdekes programok biztosították a kellemes kikapcsolódást a gyermekek számára. A programok megvalósításában együttműködtünk a Devecseri Rendőrőrs és a Devecseri Önkéntes Tűzoltóegyesület munkatársaival, a Devecseri Íjászegyesület tagjaival, a Roma Kisebbségi Önkormányzattal, a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház és a Devecseri Városüzemeltetési Kht. munkatársaival, a helyi alkotókkal, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársaival, valamint a Magyar Fogyatékosok Lovas Sportegyesülettel. A feladatokat mindenki örömmel vállalta, a közös munkát eredményesnek ítélte.
Első nap a Devecseri Fúvószenekar tábornyitó koncertjét követően a tanulók vidám hangulatban, játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a kialakított csapatban egymással, különböző helyszíneken csillogtathatták kreativitásukat, ügyességüket, felkészültségüket. Az egész héten át működő, és telt háznak örvendő kézműves „kuckóban” különböző technikákkal ismerkedhettek meg. A rendőrség munkatársainak jóvoltából a kerékpáros tudásukat mutathatták be a kialakított pályán, és tanácsokat is kaptak a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban. Az önkéntes tűzoltók bemutatták eszközeiket, ezt követően minden gyerek birtokba vehette a járművet. A vöröskereszt munkatársai epilepsziás rohamot imitáltak, majd megismertették a diákokat a helyes ellátással. Nagy sikert aratott a „sebkészítés”. Akadt, amelyik olyan jól sikerült, hogy viselőjét egészen megrémítette. Délután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai arcfestéssel és csillámtetoválással díszítették tanulóinkat; a sport szerelmesei a salakos pályán élvezhették a gokart és tricikli nyújtotta élményt.
Második nap sportversenyeket rendeztünk. A nagyobbak régi idők mintájára, számháborúzni indultak a Várkertbe, a kisebbek a bemelegítést követően a kölyökatlétika állomásain mozgatták meg magukat. Délután is rendkívül változatos programokat kínáltunk. Volt aszfaltfestés, gumiabroncsok festése, Légvárvarázs: élő csocsó, ugrálóvár, közben Topár Zsolt vezetésével lóhátra pattanhattak a gyerekek.
Harmadik nap a táborozók egyik fele Révfülöpre látogatott, ahol csodás környezetben vehettek részt egy tanyasi kiránduláson. Számukra a patkódobálás, labirintus teljesítése igazi kihívás volt. Városismereti túrán is részt vettek, valamint vonattal látogattak Balatonrendesre az állatsimogatóba. A csapat másik fele Devecserben maradt, hogy a templom, Rotary ház, könyvtár történetével ismerkedjenek, kiállításokat tekintsenek meg, bejussanak olyan helyekre, ahol még nem is jártak. A devecseri csapat délután egy vidám medencepartin enyhítette a közel 40 Celsius fok okozta kimelegedést. A meleget kedvelő csapat elkezdte a megfestett gumiabroncsokba a növények telepítését, valamint elültettük a 2019-es tábor emlékére vásárolt szivarfánkat.
Negyedik nap a táborozók egyik fele Balatonfűzfőre utazott, ahol diákjaink bobozhattak kedvükre, izmaikat erősíthették a fitness játszótéren, és megtekinthették a csodálatos panorámát a kilátóból. A csapat másik fele az előző nap mintájára a kulturális programot követően, az iskola udvarán pancsolt.
Utolsó nap a hagyományőrzést céloztuk meg, idén az időjárás is úgy döntött, hogy mellénk áll a programok rendezvénytéren való megvalósításához. Délelőtt a reggelit követően kivonultunk, hogy a felállított bográcsokat megtöltsük alapanyagokkal. Pillanatok alatt rotyogott a finom paprikás krumpli a tűz fölött. A főzőverseny mellett helyi alkotók, ékszerkészítők, és festők érkeztek körünkbe, bemutatni csodálatos alkotásaikat, bevonni tanulóinkat a munkába. Az íjászegyesület tagjai is várták a gyerekeket, hogy megismertessék őket a régi magyar fegyverviselés eszközeivel, majd ki is próbálhatták ügyességüket. A bátrabbak az airsoftosok mellett ostromolták a céltáblákat, csak úgy csengtek a táblák a találatoktól. A saját készítésű, nagyon finom ebédet követően a nagyobbak még élvezhették a célbalövést, a kisebbek pedig a Mesekocsi színház Az állatok nyelvén tudó juhász című előadását tekinthették meg a művelődési házban. Délután a néptáncbemutatót követően érkezett meg az MVP zenekar. Fergeteges koncertjük zárta a 2019-es tábort.
A szervezők a tábor megvalósulásáért köszönetet mondanak a résztvevő gyerekeknek, pedagógusoknak, az iskola valamennyi dolgozójának, és minden együttműködő partnernek.

Forrás: Gárdonyi Géza Általános Iskola és Ami