"DEVECSER NAGYLÁNYOK" - projektzáró rendezvény

Létrehozás: 11/14/2019 - 14:13

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány 2017. november 1-jével kezdte el az EFOP-1.4.4-17-2017-00158 azonosítószámú, Bari Shej – Devecseri Nagylányok című pályázatának megvalósítását, a ROM-ISK-16 pályázati kiíráson nyertes projektje folytatásaként. A megvalósításban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakközépiskola és a Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola és AMI 25 lány tanulója vett részt. A program megvalósítása Kovács Éva, a Devecseri Szakközépiskola intézményvezetője szakmai irányítása alatt zajlott. A 25 fő, 10 és 18 év közötti lánnyal 5 mentor dolgozott együtt. A mai projektzáró rendezvényen Preininger-Horváth Edina ismertette a program elemeit, majd Thaisz Miklós a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és köszönte meg a projektben résztvevők közreműködését.

A projektről bővebben:

A lányok a megvalósítási idő alatt csoportfoglalkozásokon vehettek részt, amelyek lebonyolításában szakemberek (védőnő, addiktológus) is részt vettek a mentorok mellett. A csoportfoglalkozásoknak többféle céljuk volt, a közösségépítés mellett az önismeret fejlesztése, a prevenció és a hátránykompenzáció.
A program lehetőséget biztosított arra, hogy a lányok olyan élményeket szerezzenek, amelyekre eddig nem nyílt alkalmuk. A kirándulások megszervezése kapcsán nagy hangsúlyt fektettek a pályaorientációra a szabadidős programok mellett. Jártak többek között színházban (Budapesten és Veszprémben), moziban, a sárvári termál- és élményfürdőben, múzeumpedagógiai foglakozásokon, Herenden és Pápán, a Balatonnál – Balatonfüreden, Révfülöpön és Keszthelyen. Népszerű programelemek voltak, amelyek során sikeres roma nők életútjával ismerkedhettek meg. Különféle szakmák fortélyaiba nyerhettek betekintést a lányok – szociális szakmák, vendéglátás, kereskedelem, hogy csak a nagyobb szakmacsoportokat említsük; továbbá a szépségipari szakmák esetekben saját élmény szerzésével egészült ki az információszerzés. A továbbtanulási lehetőségekről a pályaválasztási kiállításokon szerezhettek információkat a lányok. Nagy élményt jelentett a Madách Színház és a Nemzeti Lovasszínház előadásainak megtekintése, a porcelánkészítés hagyományaival történő ismerkedés, vagy a csokimúzeum finomságainak felfedezése. Közösen készültek az ünnepekre, amelyekre a lányok családjait is meginvitálták. A családok, a szülők bevonása fontos eleme volt a pályázat megvalósításának. A roma napok, a gyermeknap, az egészségnapok, vagy az anyák napi ünnepség sok közös élményt jelentettek szülőknek, gyermekeknek. Az áldozattá válás megelőzését szolgáló hasznos és interaktív előadásokat hallhattak a lányok a rendőrség munkatársainak bevonásával az internethasználat veszélyeiről, a drogokról, az önvédelemről. A mozgás sem maradt ki a programból: judo és tánc foglalkozásokon vehettek részt a tanulók.

A programban a mentorok számára mentorképzést biztosított a kiemelt projekt, továbbá szakmai műhelymunkákon, egyéb együttműködésekben vettek részt a megvalósítás eredményessége érdekében.
A megvalósítás emberi és szakmai értelemben is nagy haszonnal járt. A mentorált lányok és családjaik partnerként vettek részt a programban, a szakmai partnerekkel gördülékenyen dolgoztak együtt. A projekt megvalósítása során szerzett értékes tapasztalatok az intézmény dolgozóinak munkáját a továbbiakban is segíteni fogja.