Tavaszi Ovi-galéria: "Papírba zárt művészet" című kiállítása”.

Létrehozás: 2019. Apr. 01. - 11:26

Az óvónénik tavaszváró éneke és fuvola játéka, a Napsugár csoportos kislányok, Bogdán Szonja és Kovács Dorina madarak énekét előcsalogató verse után a hagyományos ünnepélyes keretek között nyílt meg a tavaszi Ovi-galéria Török Ferencné, Éva „Papírba zárt művészet” című kiállításával.

Mindig nagy öröm számunkra, ha olyan alkotót köszönthetünk, aki valamilyen formában kötődik Devecserhez - hangzott Imri Zoltánné óvodavezető-helyettes alkotót méltató gondolataiban. Éva sok éven keresztül dolgozott a helyi orvosi rendelőben, akit nagy örömünkre unokája, egykori óvodásunk, Szofi is elkísért a megnyitóra. Sok-sok gyakorlással, maga tanulta meg a különböző fonásokat. Először csak egyszerű, könnyebben elkészíthető formákon gyakorolt, közben minden új fogást megfigyelt, majd új technikákkal kísérletezett. Végül egyre bonyolultabb, szalagokkal, gyöngyökkel díszített alkotások kerültek ki a keze alól.
A gyermekek látva, hallva bepillantást nyerhettek a papírfonás művészetébe, és megcsodálhatták a különleges technikával készített, egyedi alkotásokat.
Az óvodapedagógusok sárközi karikázót járva nyújtottak művészeti élményt a gyermekeknek és a kedves vendégeknek. A „Varázskezek” tehetségműhelyben nagy gonddal és szeretettel készített nemezelt színes tulipán csokorral és köszöntő énekkel kedveskedtek a gyermekek az alkotónak.
Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket az aulában található kiállítás megtekintésére!

Bertalanné Poór Beáta

Szerzőről

DVTV