Regionális szakmai rendezvény a Vackor Művészeti Modellóvoda szervezésében

Létrehozás: 2019. Feb. 21. - 22:55

2019 február 20-án került sor a Liszt Ferenc Zeneakadémia által irányított EFOP pályázat óvodai zenei nevelés gyakorlatát átértékelő és gazdagító, művészeti komplexitás módszereinek bemutatására a Devecseri Városi Könyvtár Lovagtermében. A tudást közvetítő regionális rendezvényen a Vackor Művészeti Modellóvoda mutatta be a Pilot program eredményeit.
 

Felemelő érzés volt az impozáns helyszínen, a történelem falai között gyermekekről, a jövőről, művészetekről vallani. Nagy örömünkre szolgált, hogy rendkívül magas létszámban érkeztek óvodapedagógusok, intézményvezetők Zala, Vas , Somogy illetve Veszprém megyéből.
Köszöntő dallam csendült fel furulyán Bertalanné Poór Beáta, Lipkáné Oszkó Ágnes és Hóborné Nemes Márta óvodapedagógusok művészeti élményt nyújtó előadásában.
                               
A rendezvényt Ferenczi Gábor Polgármester Úr nyitotta meg, szívélyes gondolatokat intézve a jelenlevőkhöz.
A szakmai nap első felében előadásokat hallhattak az érdeklődők a pályázat céljairól, eddig megtett lépéseiről dr. Gordánné Oláh Márta szakmai koordinátor, a művészetek komplex és integrált alkalmazásáról, Lennerné Pál Szilvia intézményvezető, a zenei nevelésről, különös tekintettel a gyermektáncra, Bertalanné Poór Beáta szakvizsgázott óvodapedagógus, a zenei nevelés új tanulási formáiról, Imri Zoltánné intézményvezető helyettes előadásában.
                               
Majd ezt követően modellálások, bemutató filmek formájában került sor gyermektánc, mikrocsoportos zenei képességfejlesztés, tevékenységbe ágyazott zenehallgatás, énekes játék tanítás megtekintésére, Bertalanné Poór Beáta irányításával.
Gazdag zenei élményt nyújtott a Vackor Óvoda óvodapedagógusainak Sárközi Karikázó tánca.

Meghívott vendégeinknek zenei szeretetüzenetekkel illetve a kollégák által saját kezűleg varrt Vackor könyvjelzőkkel kedveskedtünk. A művészetek találkozásának, együtthatásának  lehettünk részesei, hiszen a zenei nevelés mellett, „Csak tiszta forrásból” címmel a népművészet gazdag tárházának kiállítása  várja a látogatókat a Könyvtárban.
                               
Hálásan köszönjük Szente Takács Anna intézményvezetőnek és munkatársainak lelkes és szíves együttműködését, segítségét a helyszín illetve a vendéglátás tekintetében. Továbbá Baráth András és Kovács Zsolt odaadó munkáját a technikai feltételek tökéletes biztosításáért.

„ Rá kell egyszer már mutatni a legkisebbek nevelésének országos kulturális jelentőségére. Ha nem ültetjük el a zene szép magvát a legzsengébb korban, később hiába próbálkozunk vele: ellepi a lelkeket a gyom. Van-e szebb hivatás, mint új kertbe az első jó magot vetni?”    Kodály Zoltán

 

Lennerné Pál Szilvia
óvodavezető

                                                                                   

                                                                                   

Szerzőről

DVTV