"Elfeledett táncot jártam"

Létrehozás: 2019. Feb. 11. - 11:13

"Elfeledett táncot jártam" címmel tartott műsort tekinthettek meg a helyi iskola diákjai 2019. február 8-án a művelődési ház színháztermében.
                                              

A tartalmas, színvonalas, szórakoztató előadásban a Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai mutatták be a Bakony, valamint a Somló környékének tánckincsét, népszokásait, népviseletét. A diákok láthattak például kiszézést, sibirizést, miközben dalra is fakadhattak. A fantasztikus előadás koreografálása Vastag Ricsi néptáncpedagógust, Aranysarkantyús táncost dicséri, aki fontosnak tartja a néphagyományok őrzését, és ezt tovább kívánja adni a felnövekvő generációnak is. A hiteles műsor során a jelenlévők rengeteg ismerettel gazdagodtak, úgy, hogy mindvégig jól érezték magukat. Az előadást követően, akinek kedve támadt táncra perdülni, megtehette a néptáncosok kíséretében, - miközben, valamint az előadás alatt - mindvégig muzsikált a Banda.

Szerzőről

DVTV