Triciklit kapott a devecseri önkormányzat

Létrehozás: 12/08/2016 - 11:11

A tavaly decemberben – a Magyar Vöröskereszt, Devecser Város Önkormányzata, valamint a Revita Alapítvány összefogásával - alakult Re-Cikli társadalmi célú vállalkozás jóvoltából egy felújított, minden igényt kielégítő, a higiéniai elírásoknak megfelelő ételkiszállító triciklivel gazdagodott az önkormányzat.
 

Az ünnepélyes átadón - melyet megtisztelt jelenlétével Felső Sándor Noszlop polgármestere, Marton Zsolt Somlóvásárhely polgármestere, és Modori László Borszörcsök polgármestere, Targubáné Szendrei Júlia a Magyar Vöröskereszt Somló Térségi Program vezetője - Ferenczi Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket, bemutatta a műhely tevékenységét a kezdetektől napjainkig. Megköszönte a műhelyvezető Kurdi Róbert, valamint a műhely dolgozóinak az elmúlt év eredményességhez hozzájáruló szakmai munkáját, illetve mindazok segítségét, akik bármilyen formában támogatták a vállalkozás elképzeléseit. Baráth Gábor a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei igazgatója elmondta, hogy a közösségfejlesztést próbálják más dimenzióba helyezni, és ha ez társul a környezetvédelemmel, valamint azzal, hogy hátrányos helyzetű térségben, hátrányos helyzetben lévő partnereknek tudnak munkalehetőséget biztosítani, értékteremtő munkát kínálni, az mindenképpen hozzájárul a célok megvalósításához. Megköszönte, hogy elképzeléseik a térségben mindig nyitott kapukra találtak. A foglalkoztatással kapcsolatos teendők során nyújtott segítségéért köszönetét fejezte ki Bereczky Nóra Járási Hivatalvezető asszonynak. Az ünnepi gondolatokat követően a háromkerekűé lett a főszerep. Kurdi Róbert ismertette a jelenlévőkkel a kerékpár szerkezeti felépítését, az éthordók elhelyezésére szolgáló, az időjárás viszontagságainak ellenálló, és a KRESZ szabályainak is megfelelően kialakított dobozok struktúráját. Köszönetét fejezte ki a devecseri Vita Kft-nek, valamint a Transpac Hungary Kft-nek, hogy adományaikkal hozzájárultak a dobozok kialakításához. Elmondta, hogy a jövő évben, szándékukban áll újabb felajánlással élni a város felé, valamint azt is, hogy a tricikli szervizelésének költségeit a Re-Cikli műhely vállalja. Nagy segítség ez a felajánlás azok számára, akik nap, mint nap gondoskodnak arról, hogy eljusson az étel a szociális étkeztetésben résztvevő mind a 110 emberhez