Devecseri Városnapok 2017.

Létrehozás: 08/15/2017 - 17:44

2017-ben Devecser Város Önkormányzata által „Az én Devecserem” címmel meghirdetetett rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésével vette kezdetét a Devecseri Városnapok programsorozat. A szervezők mindent megtettek azért, hogy a lakosság apraja-nagyja megtalálja a kedvére való szabadidős tevékenységet. Számos fellépővel és szórakoztató programmal várták a vendégeket a háromnapos rendezvényen. Szombaton a futballrajongók a Pünkösd Kupa meccsei alatt élesíthették hangszálaikat a Devecseri Sportpályán és bárki megmozgathatta izmait a duatlon során. A benzingőz és a gumifüst kedvelői már a kora délelőtti óráktól kezdve nézhették az SR Sport Egyesület szervezésében városunkban megrendezésre került Dunántúli Szlalom Kupa futamait, majd a 10 éves Mészáros Ármin amatőr kaszkadőr motor és quad bemutatóját. Az Emlékparkban tűzoltóautó bemutató, rendőrségi szimulátor biztosították a kikapcsolódást. A zárónapon a helyiek mellett sztárvendégek szórakoztatták a helyieket és a környékbeleket. A 14 órakor kezdő műsorban elsőként az Ifjúsági Fúvószenekar adott mini koncertet. Majd ezután lépett színpadra az Őszi Fény Nyugdíjas Klub és a Makovecz Klub. A kisvárosban vendégeskedő osztrák küldöttséget Moschendorfból (Nagysároslak) Ferenczi Gábor polgármester kérte a közönség elé, s szeretettel köszöntötte őket. Elmondta, hogy a jelenlévők között van Laky Werner polgármester, valamint ifj. Anton Windisch, óvodánk támogatója. A sztárvendégek sorát ifjú tehetségek nyitották meg, Takács Nikolas és Tóth Andi, a 2014- es X-Faktor győztese. Ezután a devecseriek kedvence, a helybéli Kurdi Róbert népszerű slágereket énekelt, meglepetésül Dávid Eszter 4. osztályos tanulóval adott elő egy Máté Péter számot. Kora este már több százan várták Koós Jánost és feleségét Dékány Saroltát. A népszerű házaspár időutazásra hívta hálás hallgatóságát, örökzöld slágerek csendültek fel. Polyák Lilla nemcsak szépségével, hanem remek előadásával szerzett örömteli pillanatokat. Pontban nyolc órakor kezdte koncertjét a szomszédos Tapolca szülötte, a méltán elismert és kedvelt Tóth Vera. Zenekarával másfél órán át fergeteges hangulatot teremtett, jutalmuk vastaps volt. A színvonalas, élményt nyújtó program látványos tűzijátékkal ért véget. A játék, sport, zene, egyaránt meghatározó szerepet kapott a Devecseri Városnapokon. A késő estig nyúló program során a gyermekeknek volt arcfestés (Vöröskereszt), légvár (MMSZ), a felnőttek ingyenes szűrővizsgálaton vehettek részt. Az íjászat rejtelmeibe bárki belekóstolhatott a Devecser és Térsége Íjász Egyesület segítségével, valamint a Honvédség irányításával betekintést nyerhettek a katonák munkájába. A rendezvény ideje alatt büfé is rendelkezésre állt a közönség előtt.