Devecseri Foltvarró Kör és M. Mester Katalin - Hétköznapi csodák című kiállítása

Létrehozás: 10/02/2018 - 16:13

Ismét helyi alkotók bemutatkozását tette lehetővé a Városi Könyvtár és Művelődési Ház. Bodnár Mihályné, Mázár Ferencné, Monek Józsefné, Papp Lászlóné, Szűcsné Kecse Anna Róza, Zabó Anett, Zabó Istvánné foltvarrók és M. Mester Katalin népi gyöngyékszer-készítő állították ki a galérián legszebb alkotásaikat, "Hétköznapi csodák" címmel. Szente-Takács Anna igazgatónő örömét fejezte ki, hogy az őszi szezont devecseri alkotókkal nyithatják. Az első rendezvény kiállítóit és az érdeklődőket köszöntötte Ferenczi Gábor polgármester is. Megnyitójában elismerően szólt a Foltvarró Kör vidám összejöveteleiről, és komoly egyéni és közösségi munkájáról. Kiemelte M. Mester Katalin hatalmas tudáskincsét és intellektuális művészetét. Gulyás Andrea, a Foltvarró Céh területi képviselője beszélt a foltvarrás eredetéről, országos elterjedéséről. Dicsérően szólt a devecseri kör jelentős fejlődéséről. A rendezvény sikeréhez járult hozzá nagyszerű hangszeres előadással Ihászné Szabó Katalin, a zeneiskola igazgatója, Kelemen Alexandra és Varga Noémi. A kiállítók maguk készítette süteménnyel és itallal vendégelték meg a megjelenteket.