Augusztus 20. - ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS DEVECSERBEN

Létrehozás: 10/26/2017 - 16:24

A hagyományos Szent István napi ünnepség szentmisével kezdődött. Ezután a templom előtti téren köszöntötte Szente -Takács Anna a könyvtár - és művelődési ház igazgatója a megjelenteket. Külön tisztelettel Bereczky Nórát, a Devecseri Járási Hivatal vezetőjét és helyettesét Kovács Szilviát. Továbbá Ferenczi Gábor polgármestert és Kovács László alpolgármestert, valamint Ékes József volt országgyűlési képviselőt, Gerecs István rendőr alezredest és az új főtisztelendő Nagy Lénárd Sándor Richárd ciszterci atyát és a megjelent önkormányzati képviselőket. A Himnusz közös eléneklése után Ferenczi Gábor polgármester mondott ünnepi beszédet, melyben felidézte államalapító, első királyunk egyházi - és közigazgatási tevékenységét. Részletet idézett fiának, Imre hercegnek írt intelmeiből, majd megköszönte Fodor János atya munkáját és köszöntötte az őt követő plébánost. Az ünnepi gondolatok után hangzott el Máté Péter Hazám című dala. A Szózat hangjaival és a megszentelt nemzeti színű szalaggal díszített kenyérkék szétosztásával ért véget a megemlékezés. Czeidli József