Advent harmadik vasárnapja

Létrehozás: 12/18/2015 - 16:43

Advent harmadik vasárnapja is bővelkedett programokban. A délelőtt folyamán az iskola tornatermében „Angyali börze” volt, ahol használt gyermekruhákat lehetett vásárolni. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat játszóházat és kézműves foglalkozást tartott. A délutáni program a harmadik gyertya meggyújtásával kezdődött a Petőfi téren elhelyezett koszorúnál. A kastélyudvarban az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola táncháza várta a látogatókat. Az Idősek Klubja épületében Gárdonyi Ágnes és Szabó István üvegművesek, valamint a Somló-környéki Feladatellátó Intézmény munkatársai tartottak a gyermekeknek kézműves foglalkozást. Az érdeklődők megtekinthették Ifj. Kozma György „fanyűvész” és Németh Péter bemutatóját. A Vöröskereszt önkéntesei forró teával és süteménnyel kínálták a megjelenteket, a Városi Könyvtár és Művelődési Ház pedig forralt borral kedveskedett.  www.devecsertv.hu