Előzetesbe kerültek

Létrehozás: 2017. Feb. 22. - 15:49

Pincéket tört fel két somlóvásárhelyi férfi, akik több százezer forint értékben károsították meg a sértetteket.

Az Ajkai Rendőrkapitányság kilenc rendbeli lopás bűntett és négy rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 20 éves O. Árpád és a 25 éves O. Tamás somlóvásárhelyi lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március és 2017. február közötti időszakban a két fiatal férfi több alkalommal tulajdonított el árut egy helyi bolt tárolójából, valamint a közeli Somló- hegyen öt pincét felfeszítettek, ahonnan műszaki cikkeket és szerszámokat vittek magukkal.

A nyomozás adatai szerint az elmúlt időszakban a két férfi négy családi ház melléképületébe is betört Dobán, ahonnan láncfűrészeket, szerszámgépeket, kábeleket és üzemanyagot tulajdonítottak el.

Elfogásuk napján, 2017. február 16-án Magyarpolányból érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint a sértett házának udvarán parkoló autójából elloptka kettő láncfűrészt. A bejelentést követően a helyi mezőőr segítségével rövid időn belül elfogták a két férfit Somlóvásárhelyen, majd előállították őket a Devecseri Rendőrőrsre. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak nagy részét megtalálták és lefoglalták, azokat visszaadták a tulajdonosaiknak.
Az ajkai rendőrök - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek a két férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2017. február 19-én elrendelt.

Szerzőről

DVTV

Még több hír

2024. jan. 25.
2024. jan. 25.
2023. dec. 21.
2022. szep. 26.
2021. feb. 04.