Magyar kultúra napja- "Hit a harcban, remény a bajban"”-Képriport

Létrehozás: 01/23/2017 - 12:34

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mely - nem tartozik a hivatalos ünnepek közé - hosszú évek óta hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket minden magyar ember méltán érezhet magáénak. Ezen alkalomból - ahogy országszerte sok helyen - a Devecseri Városi Könyvtárban is ünnepi műsorral készültek. A megjelentek Szente-Takács Anna igazgatónő köszöntötte, majd Mayer Gábor Devecser Város Önkormányzata Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait, melyben hangsúlyozta kulturális értékeink őrzésének és a felnövekvő generációnak való átadásának fontosságát. Ferenczi Gábor polgármester munkájuk elismeréseként ajándékkal köszöntötte mindazokat, akik sokat tesznek Devecser fejlődéséért, a város közösségi és kulturális életéért. Ez az elismerés minden díjazott számára nagy meglepetést okozott, hiszen a munkájukat önzetlenül végző könyvtárosok, technikusok, zenészek, Gárdonyi emlékét őrzők, újságszerkesztők életében ez példátlan gesztus a városvezetés részéről. Az est folytatásaként a zalaegerszegi Énekmondó-együttes szórakoztatta a közönséget, akik Kányádi Sándor, József Attila, Utasi József és még sok más költő megzenésített verseinek tolmácsolásával nyújtottak különleges élményt mindenki számára.

Nyárs Hajnalka