Gárdonyi tehetséggondozó verseny

Létrehozás: 11/19/2018 - 14:44

A Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola és AMI immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Gárdonyi Tehetséggondozó Versenyt, melynek a könyvtár és a művelődési ház adott helyet. A megnyitó ünnepségen Heszné Soós Krisztina köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az iskola kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást.
A tehetség érték, a tehetség csírája a gyermekekben van, éppen ezért fontos a támogató háttér biztosítása, hogy a csíra szárba szökkenhessen. A köszöntőt követően Mayer Gábor intézményvezető szólt az egybegyűltekhez, a térség nyolc iskolájából résztvevő 86 versenyzőhöz, és az őket kísérő pedagógusokhoz. Elmondta, hogy iskolájuk a névadó Gárdonyi Géza emlékének megannyi módon állít emléket - melyeket kronológiai sorrendben idézett fel - ez a verseny is része a tisztelet kifejezésének. A megnyitót követően mindenki elfoglalta az általa megjelölt kategória versenyének helyszínét, ahol háromtagú zsűri várta a tehetségeket. A megmérettetések jó hangulatban zajlottak, néhol az örömkönnyek is kicsordultak. A zsűri minden helyszínen átadta az ezüst és bronz fokozatot elért tanulók jutalmát, a gyémánt és arany minősítések díjazására a zárórendezvényen került sor.
A gyerekek a vers- és prózamondó kategóriában lelkesen szavalták, mondták a kortárs műveket, Bertalanné Poór Beáta és Fábián Anna óvodapedagógusok, valamint Gazsó Martina gyógypedagógus értékelt. A rajz kategória résztvevői versillusztrációt készítettek, Mátrainé Mester Katalin festő, ékszerkészítő, Göcsei Eszter a Képzőművészeti Egyetem hallgatója, és Boldizsár Zsolt festő pedig értékelte az előzetesen elkészített, Márton naphoz kapcsolódó, illetve a helyszínen elkészült pályamunkákat. Az ének kategóriában indulók egy magyar népdallal készülhettek, az értékelési feladatokban Ihászné Szabó Katalin, a devecseri zeneiskola vezetője, Lipkáné Oszkó Ágnes óvodapedagógus, és Göcsei Márk trombitatanár vett részt.
A legtöbb felkészülési időt igénybe vevő mesevetélkedőn három népmese előzetes feldolgozását követően utaztak a gyerekek Meseországba, ahol furfangos feladatokon keresztül bizonyították be, hogy ők a mesék tudorai. Az értékelést Szente-Takács Anna a könyvtár és művelődési ház igazgatója, Baumgartner Edina és Baráth Szilvia könyvtárosok vállalták. A versenyek végeztével minden gyerek kézműves foglalkozáson vehetett részt, és a kimerítő próba után vidáman falatozhatott a büfében.
A nap folyamán kiderült, hogy rengeteg tehetséges gyermek él a térségben, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nagy számban odaítélt gyémánt és arany minősítés, valamint a dobogós helyezés, melyek díjait Nyárs Hajnalka intézményvezető helyettes adott át a gyerekeknek. A versennyel mindenki nyert, tapasztalattal és élménnyel gazdagodott, senki sem tért haza üres kézzel.