„Az egykori kultúrház ünnepélyes átadás - átvétele (galéria)”

Létrehozás: 02/17/2017 - 12:46

2017. február 15-én került sor az Arany János utcai "régi kultúrház" ünnepélyes átadójára. Az épületet Tornai Tamás, a Somló Holding Kft. ügyvezető igazgatója adományozta a városnak. A megjelentek Szente-Takács Anna könyvtárigazgató köszöntötte. "Az ember közösségben alkot, és a közösségi alkotást is tanulni kell. Meg kell tanulni mások tiszteletét, valamint mások értékét, véleményét ismerni és elismerni."- mondta Tornai Tamás köszöntő gondolataiban. Az épületet annak szellemében adományozta, hogy legyen egy hely, mely a jövőben a kulturális, közösségi célok megvalósítását szolgálja, hogy a devecseri fiatalok, a felnövekvő generáció megtanulhassa a közösségi ismereteket, amivel tisztelni, becsülni tudják egymást, hogy az elődöktől kapott örökséget továbbvihessék. Ferenczi Gábor polgármester köszönő szavai mellett elmondta, hogy Tornai Tamás számos alkalommal bizonyította, hogy mennyire fontos számára a város, és az itt élők sorsa. Ez az adomány pedig különösen jó célt szolgál, hiszen önmagában egy érték, melyet ha jól használnak akkor további értéket teremthetnek. Bízik abban, hogy a felújítások hamar elkezdődhetnek, hogy az épületet mihamarabb átadhassák a közösségnek. A polgármester jövőbe tekintő gondolatait követően Czeidli József tanár, helytörténész ismertette az épület történetét, majd az ajándékozási szerződés aláírása és az ünnepélyes átadó után finom bor kíséretében folytatódott tovább a múlt emlékeinek, és a terveknek a megosztása.