Elérte célját a népszavazási kezdeményezés

Létrehozás: 2016. Nov. 08. - 15:40

Zsigmond János devecseri lakos népszavazási kezdeményezése a Meggyeserdőn található „lomis” piac önkormányzati üzemeltetése érdekében célba ért, ugyanakkor okafogyottá is vált, hiszen Devecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 2-i ülésén többségi szavazással úgy döntött, hogy a terület üzemeltetését a város visszaveszi.

A döntés miatt a kezdeményező a lakosságnak köszönetét fejezte ki a több mint 1000 aláírásért, és jelezte Devecser város jegyzőjének, hogy a népszavazási kezdeményezését visszamondja. Ferenczi Gábor polgármester november 7-i sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ügy stratégiai fontosságára való tekintettel fontosnak tartja a lakosság teljes körű tájékoztatását. Úgy gondolja, hogy a területen - számos biztonságtechnikai tevékenység elvégzését követően - a használtcikk kereskedelem mellett lehetőség nyílna egyes ingatlanrészek bérbeadására is kis- és középvállalkozóknak, valamint a szórakoztató ipar számára biztosíthatna lehetőséget, melyek magukban foglalják az új álláshelyek teremtését is. Kiemelte, hogy a devecseri lakcímmel rendelkező árusok bérleti kedvezményben részesülnének, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a bérleti szerződések mindegyikét újra kell kötni. Az árusoknak írásban kell jelezniük az önkormányzat felé a használtcikk piac területén történő raktárépület bérlésre vonatkozó igényüket. A polgármester örülne annak, ha pár év múlva elmondhatná, hogy a jó gazda gondosságával tudták kihasználni az adottságaikat.

Szerzőről